Tytuł


Csak a kalap marad

Csak a kalap marad

A „Csak a kalap marad” egy olyan interaktív irodalmi zenés előadói est, ahol a felolvasott művek, amelyek lehetnek közismert versek, népszerű dalszövegek és próza részletek, mindig éppen abban az adott lelkiállapotban és élethelyzetben hangzanak el, amit a közönség soraiban ülők választanak ki.  więcej

Wybierz termin



Július 10., csütörtök 20.30

 

Csak a kalap marad – zenés interaktív szórakoztató műsor

 

A „Csak a kalap marad” egy olyan interaktív irodalmi zenés előadói est, ahol a felolvasott művek, amelyek lehetnek közismert versek, népszerű dalszövegek és próza részletek, mindig éppen abban az adott lelkiállapotban és élethelyzetben hangzanak el, amit a közönség soraiban ülők választanak ki. Ilyen módon egy- egy ismert mű teljesen más, új értelmezést és érzelmi töltést kaphat a néző döntése által. Az előadás érdekessége még, hogy a dalszövegrészleteket, nemcsak felolvassuk, hanem utána el is énekeljük zenei kísérettel.

A produkció oldott, közvetlen hangulatot, rendkívül könnyed, szórakoztató és ugyanakkor

tartalmas élményt nyújt a közönség számára!

 

Szereplők:

 

Botos Éva

Szőlőskei Tímea

Vadász Gábor

Szabó Sipos Barnabás

 

Proponujemy również


Csak a legismertebbeket megemlítve: „A nő szívét ki ismeri”, „Úgy szeretnék boldog lenni”, „Cintányéros cudar világ!” Miska, a talpraesett lovászfiú…

Három fivér házavatót tart. Mindhárom asszony jelen van, ki-ki vérmérséklete szerint értékel. Ám az egyik feleség meghívja a férje titkárnőjét…

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól,…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.