Zenés díjátadó gála

Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát, fel vannak készülve minden sóhajra, horkolásra, tüsszentésre. Most új otthonban kezdenek új életet, hiszen a gyerekek felnőttek, élik a saját életüket. Vagy ez mégsem ilyen gömbölyű?

Négy kiszolgált, gazdájától elmenekülő, reménytelen helyzetbe kerülő állat összetalálkozik és elhatározza, hogy Brémába vándorol, hogy ott beáljon muzsikusnak. De mit érthet a zenéléshez egy szamár, egy kutya, egy macska és pláne egy kakas? Valljuk be, egy kissé hamiskás és zajos a kompánia, ám oda se neki! Ha nem így lenne, ugyan hogy tudtak volna elűzni egy csapat marcona rablót a zsiványtanyájukról? Ugye, hogy sehogy? Hát mi ez, ha nem tehetséges zenélés? Egy zsiványtanya nagyon barátságos kuckóvá alakítható, ahol aztán boldogan élhetnek az otthonukat vesztett cimborák. Csupán egy kérdés maradt még hátra: Mi lett ezzel a „Brémai muzsikus”- tervvel? Nyugalom, arra is sor kerül, nem árulom el, hogyan, mindenesetre kell hozzá egy kis gyakorlás. Csak annyit mondok, hogy nagy szerepe van benne egy kedves rablólánynak, akit nem riasztott el a nagy csetepaté…A Grimm fivérek kedves meséje ezúttal egy kicsit más köntösbe bújtatva sétál a közönség elé. Szó esik a felelősségről, a hűségről, a bátorságról és a barátság minden akadályt legyőző lendületéről.

Kata és Bianca egy gazdag páduai úr lányai. Egyik szelíd, mint a galamb, de a másik vad, indulatos, csípős nyelvű, fékezhetetlen. A kisebbiknek akad is kérője bőven, de apja nem adja férjhez addig, míg a nagyszájút el nem veszi valaki. Hiába a sok kérő, Makrancos Kata senkinek nem kell. Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben jelenik meg Petrucchio, akit nem riaszt vissza a feladat. Elhatározza, hogy megzabolázza a gazdag, csinos, vonzó hárpiát.