Esti éberség - Hamvas 50
Hamvas Béla halálának 50. évfordulóján a Kodály Kórus Debrecen egy különleges koncerttel lepi meg közönségét, melyben Hamvas gondolatisága a későromantika zenei világával kapcsolódik össze.
több
Hamvas Béla halálának 50. évfordulóján a Kodály Kórus Debrecen egy különleges koncerttel lepi meg közönségét, melyben Hamvas gondolatisága a későromantika zenei világával kapcsolódik össze.
több
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2018. október 25. csütörtök, 19:30
A nagy hatású esztéta-filozófus egyik központi gondolata volt az „éberség“, az a szemléletmód, amellyel a világot, mint a tárgyak-lények valóságán túli, velünk egy-azonos személyességet tudjuk szemlélni és megérteni. Az emberiség szellemtörténetének útja is erre irányul. „Csak a zenei jelképek által szerezhetünk tudomást arról, hogy az emberi lét nem halad és nem fejlődik, hanem rejtelmes módon szüntelen átlényegülésben örvényszerűen kavarog és önmagában a végső megoldást forralja.“
E központi gondolatokhoz társul a koncert későromantika világából válogatott zenei anyaga is, mely az „este“ témakörét járja körül. Az este, mint a megnyugvó természetben való feloldódás, az elmélkedés és az imádság ideje. A felhangzó zeneművek között igazi ritkaságokat is hallhat a közönség.
Az esten Hamvas Béla sorait Rudolf Péter színművész szólaltatja meg prózában, az elmélyült gondolatok között pedig fel-felhangzik a hárfa megnyugtató, éteri hangja Kutor Noémi (a Kodály Filharmonikusok művésze) előadásában.
Műsor:
Richard Strauss: Der Abend, Gustav Holst: Rig Veda himnuszok (részlet), Rheinberger: Abendlied, Gustav Mahler: Ich bin der Welt ab handen gekommen, Max Reger: Abendlied, Brahms: Abendlied, Hugo Distler: Um mitternacht, Schumann: An die Sterne, Erik Esenvalds: Stars
Közreműködik:
Rudolf Péter - színművész
Kutor Noémi - hárfa
Egy Angyal aranyhajszálai egy pesti ház tetejére hozzák a közismert mesék szereplőit: Ólomkatonát, Juliskát, Jancsit, Piroskát, Hófehérkét, Csipkerózsikát, akik elmenekültek a meséjükből. Megjelenik Gomulka, a házmester, aki értesült szökésükről, és nyomukra akarja vezetni ellenségeiket: a Boszorkányt, a Farkast, a Mostohát, a 12. tündért és az Ördögöt. Ezt megbeszéli a megjelenő Kéményseprővel, aztán távozik. A Kéményseprő emberformájú angyalokat hoz, hogy megmentse őket. Az angyalok hibáznak, nem a megfelelő védekezési eszközt adják az adott szereplő kezébe, s ezért azok vereséget szenvednek. Ám az angyalok nem hagyják magukat. Újra próbálkoznak, s a végén megmentik a mesék szereplőit.
Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély – minden együtt a színpadi műben, ahogy Dumas örökérvényű regényében is. Szomor György dalaival igazi musicalként mutatkozik meg a klasszikus alkotás.
Volt egyszer, hol nem volt, egy ember meg egy asszony. Olyan szegények voltak, mint a templom egere, sőt, még annál…
Egy fiatal pár és egy idős hölgy eltartási szerződést kötnek, a fiatalok bekötöznek a hölgy lakásába. Ám Mici, a hajdani…
Az előadásban öt Álommanó vezet minket egy izgalmas, titkokkal teli térben, ahol minden lépés egy új kaland kezdete. Ám a…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!