A kóró és a kismadár

Volt egyszer, hol nem volt, egy ember meg egy asszony. Olyan szegények voltak, mint a templom egere, sőt, még annál is inkább, mert még gyermekük sem adatott. Egyszer a szegény ember talált egy seprűt az erdőben. Még jóformán haza sem ért vele, amikor betoppant hozzájuk a seprű gazdája is... A boszorkány, Rezeda néne, egy babszemet ad a seprűért cserébe. Ki is kel az elültetett bab reggelre és egy parányi fiúcskát terem. Nagy lenne a szülők öröme, ha a marcona zsiványok el nem lopnák egyetlen kincsüket, a babszemnyi, de annál nagyobb hangú legénykét, hogy tisztességes zsiványt faragjanak belőle... De Jankónk oly parány, hogy könnyen szem elől lehet téveszteni, viszont hangjának ereje hatalmas, pláne, ha a kocsmárosné kondérjából visszhangzik, szellemnek álcázva magát, mindenkiben félelmet ébresztve. Végül a királyi udvarig is eljut, megszabadulva a rablóktól és gazdagon tér haza a szüleihez, mindenki örömére.

A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek – ám hamar kiderül, hogy nem csupán a szexi mozgás miatt jöttek. A találkozások során barátságok szövődnek, titkok kerülnek napvilágra, és a nők fokozatosan elfogadják, megszeretik saját testüket. Egy bátor, merész ötlettől vezérelve elhatározzák, hogy jótékonysági céllal levetik a gátlásaikat… és a ruháikat is. A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.